A humán tőke egyenlőtlenségeinek szerepe a társadalmi kohézióban és a konvergenciában

A humán tőke – amelyet úgy határoznak meg, mint a tudás, a készségek és egyéb tulajdonságok, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy produktívak legyenek – az uniós gazdaság dinamizmusának és növekedésének egyik fő mozgatórugója. Ez a jelentés értékeli, hogy az EU milyen sikereket ért el a humántőkének a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatása érdekében történő fejlesztése és felhasználása terén.
 

A jelentés a humántőke létrehozása, munkaerőpiaci felhasználása és mobilitása tekintetében a tagállamok között fennálló különbségek vizsgálatával kezdődik. A jelentés 16 mutató elemzésén keresztül vizsgálja, hogy van-e felfelé irányuló konvergencia a tagállamok között – más szóval, hogy javul-e a humán tőke létrehozása és felhasználása terén elért teljesítmény, és csökkennek-e a tagállamok közötti különbségek. Az elemzés ezt követően azt méri fel, hogy a felsőoktatás milyen hatást gyakorol a nemzeti jövedelem konvergenciájára a tagállamokban. A humántőke-mobilitásra összpontosítva kiszámítják a tehetségek kivándorlásának a tagállamokra háruló költségeit. Végezetül, a magasan képzett diplomások vonzására és megtartására irányuló szakpolitikák kidolgozásához szükséges tanulságok öt tagállam szakpolitikáinak esettanulmányaiból származnak.
 

Szakpolitikai háttér

Az Európai Bizottság „A tehetség kiaknázása az európai régiókban” című, 2023-as közleménye szerint a tehetségek vonzásának és megtartásának a régiók stratégiáinak előterében kell állnia, hogy biztosítsák jólétüket és csökkentsék a köztük lévő egyenlőtlenségeket. Kiemeli azon régiók előtt álló kettős kihívást, amelyek a demográfiai változások és a felsőfokú végzettséggel rendelkező polgároknak a térség gyenge gazdasági növekedési kilátásai miatti folyamatos kiáramlása következtében népességcsökkenéssel szembesülnek.
 

Az Unión belüli mobilitás az EU egységes piacának fontos pillére. Az emberek folyamatos elvándorlása egy régióból vagy országból azonban károsíthatja a tagállamok konvergenciáját, mivel egyes területek nem lesznek képesek megfelelni a munkaerő-piaci igényeknek és a kettős átállás kihívásainak. Ezen áramlások és az azok mögött meghúzódó okok megértése segítheti az EU-t abban, hogy csökkentse a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket és javítsa a kohéziót, miközben a humántőke-áramlát olyan kétirányú csere keretében tartja fenn, amely kedvez a tudásmegosztásnak és a gazdasági növekedésnek.
 

Bár a gazdasági növekedés és az innováció szükségessége erős érv a jelentős világgazdaság támogatásához szükséges tudással és készségekkel rendelkező munkaerő kialakítása mellett, nem ez az egyetlen ok a humántőke fejlesztésére. Az oktatás hatása túlmutat a gazdasági hatásokon, mivel az iskolázott polgárok nagyobb valószínűséggel vesznek részt aktívan a társadalmi és polgári szférában, és ezáltal hozzájárulnak a demokratikus intézmények működéséhez.
 

Főbb megállapítások

• Ami a humántőke létrehozásának mutatóit illeti, a tagállamok felfelé konvergálnak. A felsőoktatásnak szentelt bruttó hazai termék (GDP) aránya, a korai iskolaelhagyók aránya, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya és a munkahelyi képzésben való részvétel mind a szakpolitikai célok elérésének irányába mozdult el.
   
• A tagállamok között különbségek vannak a humán tőke felhasználásának módjában, egyesek jobban felszívják a humán tőkét a munkaerőpiacon, mint mások. Ez a diplomások foglalkoztatási rátája, illetve a kutatásba és fejlesztésbe történő beruházások tekintetében a tagállamok közötti egyenlőtlenségek növekedését eredményezte. Pozitív fejlemény, hogy csökkent a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő (NEET-fiatalok) vagy az állásukhoz túlképzett diplomások aránya; regionális szinten azonban – különösen Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban – mindkét mutató esetében továbbra is magasak az uniós átlagok.
   
• A 2014-2021 közötti időszakban a humán tőke szerepet játszott az uniós konvergenciában a nemzeti jövedelem tekintetében. Az elemzés arra enged következtetni, hogy a magasan képzett személyek segítették a közép- és kelet-európai tagállamokat és régiókat abban, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve felzárkózzanak nyugat-európai társaikhoz.
   
• A humán tőke kiegyensúlyozott áramlása – a szakirodalomban agycirkuláció néven is ismert – még nem valósult meg az EU-ban: egyes országok és régiók a tehetségek „sztárjai”, míg mások nehezen tudják felszívni a befektetett humán tőkét. Ez utóbbiak elveszítik humán tőkéjüket, és a beáramló külföldi tehetségek nem kompenzálják ezt a veszteséget. A konzervatív költségbecslés szerint Belgium és Olaszország (két olyan ország, amelyek esetében a teljes számítás lehetséges volt) esetében ez a költség egy évtized alatt meghaladhatja a 10 milliárd EUR-t.
   
• Azok a tagállamok, amelyek a diplomások nettó befogadó országai – más tagállamokkal szemben nettó tehetségnyereséggel –, bizonyos területeken vagy régiókban még mindig szenvedhetnek az agyelszívástól, és ezért helyi kezdeményezésekre van szükségük ennek kezelésére.
   
• A humán tőke bevonzásában sikeresnek ítélt szakpolitikák általában a tehetségek egy konkrét típusát célozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a személyre szabott politikák jobban megfelelnek a megcélzott tehetséges egyének (egyetemi hallgatók, diplomások, tudósok, kutatók és szakemberek) igényeinek vagy elvárásainak, mint az átfogó politikák.
   
• A fizetés a legfontosabb tényező a külföldi tehetségeket célzó politikákban. Egyéb tényezők, mint például a támogatás nyújtása és a lakhatás felajánlása szintén fontosak, de ezek ritkán szerepelnek az egyének vonzására irányuló politikákban, és inkább a kiegészítő vagy helyi kezdeményezésekre maradnak. A korábban kivándorolt állampolgárok esetében azonban kulturális szempontok vagy személyes okok is szerepet játszhatnak a visszatérésre vonatkozó döntésükben.
   

Szakpolitikai iránymutatások

• A tehetségek vonzására és megtartására irányuló szakpolitikák végrehajtása a (költségvetési előirányzatokból származó) finanszírozási lehetőségek széles körére és az adóügyi ösztönzőkre (például a jövedelemadó alóli mentességekre) támaszkodik. Az ilyen politikák hosszú távú fenntarthatóságának javítására kombinált megközelítések alkalmazhatók.
   
• Az agyelszívás az oktatási beruházások elmaradt megtérüléséből eredő gazdasági veszteséget jelent. Az ilyen költségek kivándorlóktól való megtérülését célzó megoldások csak korlátoznák a tehetségek áramlását. Ehelyett a tehetségeket vonzó vagy a tehetségek áramlását ösztönző politikák ellensúlyoznák a diplomások elvesztését azáltal, hogy ösztönzik a magasan képzett személyek (mind a kivándorolt állampolgárok, mind a külföldiek) beáramlását.
   
• Ideális esetben az egész EU-ra kiterjedő cél a humántőke EU-n belüli áramlásának ösztönzése lenne, nem pedig a tehetségek származási országban való megtartása, felváltva azt a jelenlegi helyzetet, amelyben a nemzeti politikák versengenek egymással.
   
• Az a tény, hogy a humán tőke hozzájárult a gazdasági konvergencia előmozdításához az EU-ban, azt jelenti, hogy a humántőke létrehozására és vonzására irányuló kezdeményezéseknek továbbra is a szakpolitikai napirenden kell maradniuk.
   
• A tehetségkészletek és -dinamika nyomon követése betekintést nyújtana a tehetségek meghatározott kategóriáinak bevonzására szabott szakpolitikák kialakításához. Az ilyen típusú elemzéshez részletes regionális szintű adatokra van szükség, amelyeket az uniós intézmények különböző szinteken kezdtek gyűjteni.
   
• Míg az EU számára hasznosak lehetnek az olyan humántőkeáramlások, amelyek tagállami szinten csoportosítják át az erőforrásokat, ha a felsőfokú végzettséggel rendelkezők kimenő forgalma túl magas, fennáll a kockázata annak, hogy a negatív visszacsatolási spirál nemzeti és regionális szinten egyaránt gyengíti az oktatási rendszert és a munkaerőpiacot. Ha ezt a forgatókönyvet nem sikerül a tehetségek áramlásának ösztönzését célzó politikákkal ellensúlyozni, az a konvergencia lelassulását vagy leállását eredményezheti.
   
• Nem szabad alábecsülni a szociális partnereknek a magasan képzett munkavállalók kívánatos munkakörülményeinek fenntartásában és megteremtésében betöltött szerepét, nemcsak a bérek, hanem az olyan kérdések tekintetében is, mint a munkahelyi képzési lehetőségek és a kutatás és fejlesztés legkorszerűbb eszközeinek rendelkezésre állása.