Magyarország munkaéletének országprofilja
Ez a profil a magyarországi munka életének legfontosabb jellemzőit mutatja be. Célja, hogy releváns háttér-információkat nyújtson a munka világára vonatkozó struktúrákról, intézményekről, szereplőkről és szabályozásokról.
Ez a következő szempontokra vonatkozó mutatókat, adatokat és szabályozási rendszereket foglal magában: szereplők és intézmények, kollektív és egyéni foglalkoztatási kapcsolatok, egészség és jóllét, fizetés, munkaidő, készségek és képzés, valamint a munkahelyi egyenlőség és megkülönböztetésmentesség. A profilokat kétévente szisztematikusan frissítik.
2012 és 2022 között az egy főre jutó magyar bruttó hazai termék (GDP) erőteljes növekedést (41,8%) mutatott, és ez a növekedési ütem jóval meghaladta az azonos időszakra vonatkozó uniós átlagot (15,3%). Ez rekordmagas foglalkoztatási szinthez, rekordmagas foglalkoztatási rátához és rekordalacsony munkanélküliségi rátához vezetett 2019 utolsó negyedévében. 2020-ban a világjárvány következtében a GDP 4,7%-kal csökkent 2019-hez képest. Nőtt a munkanélküliség, leginkább a fiatalok körében. Az erős gazdasági növekedés azonban 2021-ben és 2022 nagy részében visszatért. Ennek eredményeként a foglalkoztatottak száma 2022 elején visszatért a korábbi rekordszintre, majd új csúcsot ért el. A foglalkoztatási ráta gyorsan helyreállt a munkaképes korú népesség csökkenése miatt. Ugyanakkor a munkanélküliségi ráta 2022-ben elérte a járvány előtti mélypontot (3,6%). Meg kell azonban jegyezni, hogy a járvány utáni javulás nem volt egységes: a fiatalok munkanélküliségi rátája soha nem érte el a járvány előtti mélypontot. A foglalkoztatási ráta világjárvány utáni fellendülése gyorsabb volt a nők esetében, mint a férfiak esetében.
Az általános jogi keretet 2011–2012-ben alapvetően felülvizsgálták. A munkatörvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvérőlszabályozza a foglalkoztatási és munkaügyi kérdéseket a versenyszférában.
A munkaügyi kapcsolatok jogi keretei is mélyrehatóan megváltoztak, elsősorban a nemzeti konzultáció és tárgyalás intézményeinek átalakításával, valamint a kollektív tárgyalások szerepének és szabályainak az új Munka Törvénykönyve részeként történő felülvizsgálatával.
A sztrájkjogról szóló 1989. évi VII. törvény is jelentősen módosult 2010-ben és 2012-ben.
A munkaidő-szabályozás jelentős változását a Munka Törvénykönyve 2018. évi módosításával fogadták el2018. évi CXVI. törvény a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról).
A COVID-19 világjárvány idején ideiglenes rendelkezéseket fogadtak el a Munka Törvénykönyvétől és más jogszabályoktól való eltérés lehetővé tétele érdekében, nevezetesen a munkáltatók egyoldalú döntéshozatalának kiterjesztése olyan kérdésekben, mint a munkaidő-beosztás, a referencia-időszakok és a távmunka.
A Munka Törvénykönyvének további módosításait 2022 végén fogadták el (2022. évi LXXIV. törvény). Ezek közül a legfontosabbak a fizetett szabadság szabályozása, a munkavállalók munkakörülményeikre vonatkozó tájékoztatáshoz való joga (például munkaidő-beosztás), valamint azon munkavállalók feltételei, akik egészségi állapotuk miatt nem tudják teljesíteni munkakötelezettségeiket.
Az elmúlt két évtizedben a magyar munkaügyi kapcsolatok fokozatosan átalakultak az erős nemzeti háromoldalú együttműködésről a korlátozott konzultációra, a jelentős kollektív tárgyalási lefedettségről a meglehetősen alacsony és egyenlőtlen arányra, valamint az új struktúrákról (például üzemi tanácsokról, ágazati párbeszédbizottságokról és regionális háromoldalú testületekről) a kevesebb és gyengébb intézmény felé. Eközben a szociális partnerek küzdenek tagjaik megtartásáért, valamint a gazdaságban és a társadalomban betöltött szerepük megőrzéséért. A kormányok mindig is jelentős politikai szerepet játszottak a munkaügyi kapcsolatok kialakításában, nemcsak a jogi keretek meghatározásával, hanem a szociális partnerekkel való együttműködés iránt eltérő szintű elkötelezettséggel rendelkező partnerként is, számítva azok önálló hozzájárulására is.
Az 1990-es évek elején az akkori Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény) létrehozta az üzemi tanácsok (részvétel) és a szakszervezetek (kollektív tárgyalások) munkahelyi együttélésének sajátos formáját. Ebben a sajátos egymásrautaltsági forgatókönyvben működtek 2012-ig, amikor az új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény) párhuzamos jelenlétük megtartása mellett módosította szerepüket és hatáskörüket, ami kézzelfogható változásokat hozott a munkahelyi kapcsolatokban.
2004-ben kétoldalú ágazati párbeszédbizottságokat vezettek be a munkaügyi kapcsolatok rendszerének leggyengébb láncszemének kezelésére, bár a kétoldalú szociális partnerségnek nem volt hagyománya. Jelenleg 24 ágazatban/alágazatban léteznek, és főként ágazati kérdések megvitatásával foglalkoznak. Jól fejlett jogi és intézményi keretük ellenére a kollektív tárgyalások fő formája vállalati szinten zajlik.
Országos Érdekegyeztető Tanácshosszú évekigháromoldalú keretet biztosított, amelynek hatásköre gyakorlatilag változatlan maradt. Itt nemcsak a kötelező minimálbérről szóló éves megállapodás és az általános béremelési ajánlások születtek itt, hanem a felek különböző gazdasági kérdésekben is tárgyaltak. Az Orbán-kormány 2010-ben feloszlatta ezt a központi testületet, és sokkal korlátozottabb szerepű többoldalú/háromoldalú struktúrákkal váltotta fel.
A Covid19-válság alatt és azt követően nem változott a munkaügyi kapcsolatok intézményi felépítése. A kormány továbbra is figyelmen kívül hagyta a szociális párbeszéd fórumait a fontos döntések meghozatalakor. A pandémia idején a Munka Törvénykönyvének különböző rendelkezéseit – főként a munkavállalók kárára – kormányrendelettel, a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül ideiglenesen felfüggesztették. Hasonlóképpen, a szakszervezetek hiába tiltakoztak a Munka Törvénykönyve 2022. decemberi módosításának számos rendelkezése ellen.
