Ugrás a tartalomra
Abstract

Ez a jelentés a minimálbérekről szóló éves sorozat részeként a tisztességes bérekre vonatkozó uniós kezdeményezés kapcsán, 2019 folyamán és 2020 elején történt fontosabb fejleményeket foglalja össze, egyúttal elhelyezi ebben a kontextusban a 2020-ra és azon túlra vonatkozó ráták meghatározására irányuló országos vitákat. A jelentés a minimálbérek megállapításának módját és a szociális partnerek szerepét mutatja be. Tárgyalja a törvényben előírt minimálbérek alakulását, azokból az országokból pedig, ahol nincs törvényben előírt minimálbér, a kollektív szerződésekben rögzített minimálbérekről közöl adatokat 10 alacsony fizetésű munkakörre vonatkozóan. A jelentésben külön rész foglalkozik a minimálbérek regionális dimenziójával, emellett bemutatja a minimálbér változásainak a bérekre, a foglalkoztatásra, a dolgozói szegénységre, az árakra és a nyereségre gyakorolt hatásairól szóló legfrissebb kutatásokat is.

Key findings

2019-ben sok országban tárgyalták a minimálbérek további, jelentős mértékű emelését 2020 után, részben egy relatív célhoz viszonyítva, részben pedig abszolút értelemben.

Az évezred kezdete óta a törvényben előírt minimálbérek más munkavállalók béréhez képest igazságosabbak lettek (ha a törvényben előírt minimálbért az összes munkavállaló bérének mediánjához hasonlítjuk).

Az emelkedő tendencia ellenére a minimálbér az országok többségében nem éri el a bérek mediánjának 60%-át, sőt, helyenként az 50%-át sem. Ez különösen igaz a közép- és kelet-európai tagállamokra, amelyek az évezred elején nagyon alacsony relatív szintről indultak, és a minimálbérre vonatkozó rendeleteikben továbbra is az 50% körüli vagy az alatti céloknál tartanak.

Összességében 10 minimálbéres munkavállaló közül 7 jelezte, hogy a megélhetéssel legalább valamilyen szinten nehézségei vannak, míg a többi munkavállaló esetében ez kevesebb, mint 10-ből 5; ezek a számok azonban országonként nagy változatosságot mutatnak. Dániában, Finnországban, Németországban és Svédországban például a minimálbérért dolgozó munkavállalók kevesebb mint 10%-a találja nehéznek vagy nagyon nehéznek a megélhetést; ezzel szemben Bulgáriában, Horvátországban és Cipruson 50–60% közötti ez az arány, Görögországban pedig eléri a 80%-ot.

A kormányok szerte Európában jövedelemstabilizációs intézkedéseket hoztak azok számára, akiket érintett a Covid19-válság. A minimálbérnek ebben a politikamixben az lehet a szerepe, hogy stabilizálja a jövedelmeket és ezáltal a keresletet, hogy ellensúlyozza a recesszióba vagy depresszióba vezető negatív spirált.

Data

Find data on statutory minimum wages in the EU.

List of tables

  • Table 1: Social partners’ first reactions to the announced initiative on fair wages
  • Table 2: Overview of main arguments and proposals concerning an EU minimum wage initiative from social partners
  • Table 3: Gross minimum wages, selected EU Member States and the UK, 2019 and 2020
  • Table 4: Sub-minimum rates for selected EU Member States and the UK as at 1 January 2020
  • Table 5: Further statutory minimum wage rates for private sector workers in selected EU Member States
  • Table 6: Number of collective agreements covering low-paying job categories for countries without statutory minimum wages
  • Table 7: Minimum wages in collective agreements, applicable in 2019 for selected low-paid jobs
  • Table 8: Collective agreement coverage in Finland
  • Table 9: Overview of debates during 2019 on aspects of the minimum wage setting processes
  • Table 10: Demands for and agreements on targets for future minimum wages to address adequacy in selected EU Member States and the UK
  • Table 11: Regional statutory minimum wage rates
  • Table 12: Latest minimum wage research in EU Member States and the UK
  • Table 13: Overview of recent empirical research in the EU, Norway and the UK on employment impacts of minimum wage increases, 2019
  • Table 14: Policies influencing in-work poverty
  • Table A1: Network of Eurofound Correspondents – Members participating in the research

List of figures

  • Figure 1: Conceptualising adequate minimum wages
  • Figure 2: Estimated share of employees earning 90% to 110% of the minimum wage, EU Member States, 2017
  • Figure 3: Proportions of female and male employees, EU level, 2017
  • Figure 4: Proportion of minimum wage workers per sector, EU level, 2017
  • Figure 5: Proportion of minimum wage workers per occupation (top 10), EU level, 2017
  • Figure 6: Hourly minimum wages, selected EU Member States, 2020
  • Figure 7: Minimum wage developments in real terms, 15 euro area countries, 2015 price levels
  • Figure 8: Minimum wage developments in real terms, non-euro area, 2015 price levels
  • Figure 9: Impact of purchasing power on the minimum wage value for selected EU Member States and the UK, as at 1 January 2020
  • Figure 10: Relative distance between purchasing power of lowest and median minimum wage EU Member States and the UK and highest minimum wage EU Member States and the UK, 2010–2020
  • Figure 11: Process for determining minimum wage rates for 2020
  • Figure 12: Number of minimum wage rate updates, EU Member States with statutory minimum wages and the UK, since 2010
  • Figure 13: Longer-term trend of development of statutory minimum wages relative to median wages of full-time employed workers, selected countries within the EU and the UK, 2000–2018
  • Figure 14: Proportion of minimum wage workers who find it difficult to make ends meet, EU average
  • Figure 15: Proportion of minimum wage workers who find it difficult to make ends meet
  • Figure 16: Making ends meet and minimum wages in relative and absolute terms
  • Figure 17: Monthly minimum wage as a proportion of the mean value of average monthly earnings by NUTS1 region, reference year 2016
  • Figure 18: Regional variation of relative monthly minimum wages, by NUTS1 region, 2016
  • Figure 19: Examples of countries with higher interregional differences in the proportion of minimum wage workers

 

Number of pages
86
Reference nº
EF20005
ISBN
978-92-897-2068-7
Catalogue nº
TJ-AS-20-001-EN-N
DOI
10.2806/999852
Permalink

Cite this publication

Disclaimer

When freely submitting your request, you are consenting Eurofound in handling your personal data to reply to you. Your request will be handled in accordance with the provisions of Regulation (EU) 2018/1725 of the European Parliament and of the Council of 23 October 2018 on the protection of natural persons with regard to the processing of personal data by the Union institutions, bodies, offices and agencies and on the free movement of such data. More information, please read the Data Protection Notice.