Strukturális változás az uniós munkaerőpiacokon: a foglalkoztatás generációja eltolódik

Az Európai Unió jelentős társadalmi, geopolitikai és gazdasági kihívásokkal néz szembe, beleértve a csökkenő termelékenységnövekedést és a fontos iparágakat fenyegető új versenyfenyegetéseket. Az Európai Bizottság nemrégiben közzétett versenyképességi iránytűje kiemeli, hogy Európa ipari szerkezete maga is fékezi a növekedést, mivel a hagyományos ágazatok dominálnak, ahol viszonylag alacsony a kutatási és fejlesztési beruházások szintje, és korlátozottak a gyors növekedés kilátásai.

A jelentés egyik következtetése az, hogy az EU nem tudta a munkahelyi fejlesztés generációját jobb termelékenységi teljesítményre fordítani. A készségunióra irányuló kezdeményezés a felnőttkori és az egész életen át tartó tanulásra, a készségek fejlesztésének és a készségek határokon átnyúló hordozhatóságának időtállóságára, valamint a képzett munkaerő külföldről történő vonzására és toborzására összpontosít. Ez hozzájárulhat az EU tehetségbőségének kiaknázásához a mobilitás növelése, az innováció előmozdítása és a fenntartható növekedés irányítása érdekében.

• A modern, fejlett gazdaságok munkaerőpiacain bekövetkezett strukturális változások 1995 és 2024 között hasonló módon, bár eltérő intenzitással nyilvánultak meg az összes uniós tagállamban. Mind a 27 tagállamban nőtt a foglalkoztatás aránya a szolgáltatásokban, a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban és a nyersanyag-kitermelő iparban pedig csökkent.

• Az építőipar az egyetlen olyan átfogó ágazat, ahol a foglalkoztatási arány alakulása az elmúlt két évtizedben tagállamonként változott. A legtöbb tagállamban részesedése csökkent. 2024-ben közel kétmillióval kevesebb építőipari munkavállaló volt az EU-ban, mint a globális gazdasági válság előtt (2007 előtt).

• Az uniós munkaerőpiacokon a strukturális változások üteme – a munkahelyek széles ágazatok közötti átcsoportosításának ütemével mérve – a globális gazdasági válság óta csökkenő tendenciát mutat. Hasonló tendenciák figyelhetők meg hosszabb távon az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság munkaerőpiacain.

• Az uniós munkaerőpiacokon a változás legerősebb mozgatórugója a foglalkozási korszerűsítés. Ez minden széles ágazatban megtörtént. A szakmai foglalkoztatás aránya 1995–2023-ban megduplázódott az EU-ban, 11%-ról 22%-ra abban a 12 tagállamban, amelyre vonatkozóan adatok állnak rendelkezésre.

• A fejlett gazdaságok munkaerőpiacain a strukturális változásoknak számos mozgatórugója van. A technológiai változások, nevezetesen a számítógépesítés és a digitalizáció a leggyakrabban említett keresleti oldali mozgatórugó, de a kereskedelmi és munkaerő-piaci intézmények, valamint a kínálati oldali tényezők, köztük a migráció és a nők munkaerő-piaci részvételének növekedése mind számítanak. E mozgatórugók összetétele tagállamonként eltérő, ami nemzeti szinten a foglalkoztatás különböző módjainak eltolódásához vezet.

• Az EU-ban az elmúlt három évtizedben létrehozott nettó új munkahelyek több mint kétharmadát nők töltötték be, ami hozzájárult a nemek közötti foglalkoztatási szakadék csökkentéséhez.

• A foglalkoztatás növekedése erősödött a jól fizetett munkahelyeken, és gyengült az alacsony fizetésű munkahelyeken. Összesített uniós szinten a foglalkoztatás elmozdulása az 1995–2008-as aszimmetrikusan polarizálódó helyzetről a globális gazdasági válság utáni időszakban (2011–2024) egyre inkább javult.

• A fizetés alapján a legmagasabb ötödbe tartozó munkahelyek tették ki az EU-ban 2019–2024 közötti teljes nettó foglalkoztatásnövekedést.

• A foglalkoztatási fejlesztés – amely az iskolai végzettség emelkedésének és a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók növekvő arányának egyik következménye – nem járt együtt a termelékenység növekedésével az EU-ban. A termelékenység növekedése 1995 óta folyamatosan lassult.

• Az EU-n belül jelentős különbségek vannak a termelékenység növekedésében. Az EU-hoz 2004 előtt csatlakozott tagállamokkal ellentétben, amelyekben a termelékenység növekedése az elmúlt évtizedekben megtorpant, a 2004 után csatlakozott tagállamokban a termelékenység növekedése a szolgáltatóipar felé történő folyamatos elmozdulásnak és a feldolgozóipar folyamatos erősödésének köszönhető. A 2004 utáni tagállamokban a strukturális változás – a munkavállalók ágazatok közötti mozgása – pozitívan járul hozzá a termelékenység növekedéséhez, ami arra utal, hogy a munkaerőt a termelékenyebb ágazatokba csoportosítják át.

• Az Egyesült Államok és az EU termelékenységi teljesítményének növekvő eltérései elsősorban az előbbi magánszolgáltatási ágazatok kibocsátásának gyorsabb növekedéséből adódnak. Ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az IKT nagyobb beruházásokat és hatékonyabb kiaknázását hajtja végre olyan ágazatokban, mint a kiskereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, az információs és kommunikációs szolgáltatások, valamint a szakmai, tudományos és műszaki szolgáltatások.

• Az új technológiák munkahelyi bevezetése egybeesett a foglalkoztatási ráta növekedésével és az elmúlt három évtizedben közel 30 millió munkavállalóval bővült az uniós létszám. Az EU (ismét) magas részvételű munkaerőpiaccá vált. A politikának ezért kevésbé kell a technológiai munkanélküliség kísértetére összpontosítania, és inkább a kínálat növelésére, különösen a jelenleg alulreprezentált csoportok munkaerő-piaci részvétele előtt álló akadályok leküzdésére. A munka vonzóvá tétele a munkahelyek minőségének javítása révén – stabil és tisztességes munkahelyek létrehozása – hozzájárul ehhez az eredményhez.

• Az EU-nak nincs ágazati mozgatórugója a termelékenység megújult növekedésének. A feldolgozóipar és a magánszolgáltatások 2008-ig töltötték be ezt a szerepet, de 2011 óta kevéssé járultak hozzá a kibocsátás növekedéséhez. A Draghi-jelentés ágazati fókusza és az EU-ban jelentős növekedési potenciállal rendelkező szakterületek – például a tiszta technológiák, a nagy teljesítményű számítástechnika és a fejlett anyaggyártás – azonosítása potenciális mozgatórugókat teremt.

• Az EU nem részesül a humántőke fejlesztéséből származó előnyökben. Az elmúlt három évtizedben az EU-ban a foglalkoztatás nettó növekedésének nagy része jól fizetett és jó minőségű munkahelyeken történt. Ez azonban nem vezetett a termelékenység javulásához.

• Az uniós termelékenységnövekedés csökkenésének nagy része azzal függ össze, hogy a termelési tényezők hogyan kombinálódnak több vagy jobb minőségű termék vagy szolgáltatás előállítása érdekében (teljes tényezőtermelékenység). Ez arra utal, hogy a munkaszervezés és -irányítás változásai segíthetnek a magasabb iskolai végzettséggel és képzéssel rendelkező, valamint az egyre kifinomultabb digitális technológiákhoz való hozzáféréssel rendelkező munkavállalók új generációinak kihasználásában. A tagállamok a szociális partnerekkel együttműködve jelentős szerepet játszanak e tekintetben az állami beruházások és az oktatás reformja, valamint a fenntartható, innovációvezérelt növekedést előtérbe helyező foglalkoztatáspolitikák révén.