Minimálbérek 2025-ben: Éves áttekintés

Az Európai Unióban alkalmazandó megfelelő minimálbérekről szóló (EU) 2022/2041 irányelv (a továbbiakban: minimálbér-irányelv) 2022-ben közös keretet biztosít a megfelelő (jogszabályban előírt) minimálbérek meghatározásához, előmozdítja a bérmegállapításra vonatkozó kollektív tárgyalásokat, és javítja a munkavállalók számára a minimálbérek védelméhez való jogukhoz való tényleges hozzáférést, amennyiben azt a nemzeti jogszabályok és/vagy kollektív szerződések előírják. A tagállamoknak 2024. november 15-ig kellett átültetniük az irányelvet nemzeti jogszabályaikba. A legtöbb ország (legalábbis részben) 2024 végéig befejezte ezt a folyamatot. 2023-ban Dánia (Svédország támogatásával) keresetet nyújtott be az irányelv teljes vagy részleges megsemmisítése iránt az Európai Unió Bíróságához. A kérelemről szóló döntés 2025-ben várható.

Minimálbérek 2025-ben

• A bruttó nemzeti minimálbérek mértéke 2024 januárja és 2025 januárja között nőtt a nemzeti minimálbért alkalmazó 21 tagállam közül 21-ben, és Ciprus az egyetlen kivétel, ahol ez az arány változatlan maradt. A legtöbb közép- és kelet-európai tagállamban jelentősen nőttek: Romániában csaknem 23%-kal, Horvátországban és Bulgáriában 15%-kal, Litvániában 12%-kal, Csehországban és Lengyelországban 10%-kal, Magyarországon és Szlovákiában 9%-kal, Észtországban pedig 8%-kal.

• Bár ezek a növekedések az inflációs szintek mérséklődésével összhangban alacsonyabbak voltak, mint az előző éviek, mégis jelentősek voltak, és a legtöbb országban a minimálbérből élők vásárlóerejének növekedését eredményezték. A reálértéken kifejezett minimálbérek a legtöbb országban emelkedtek, néhány országban (Németországban, Luxemburgban, Franciaországban, Szlovéniában és Belgiumban) nagyjából stabilak maradtak, Cipruson pedig csökkentek.

• Az infláció szerepe a minimálbérek jelentős emelésében idén csökkent. Ehelyett úgy tűnik, hogy a minimálbér-irányelv egy feltörekvő strukturális tényező, amely befolyásolja ezeket az emeléseket, és egyre több ország köti a minimálbér-emelési rátákat az irányelvben példaként említett hasonló küszöbértékekhez.

• A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a minimálbérek csak néhány országban érték el a mediánbér 60%-át vagy az átlagbér 50%-át. Mindazonáltal a Kaitz-index (a minimálbér és a medián vagy átlagbér aránya) az elmúlt két évtizedben a legtöbb tagállamban emelkedett, ami azt jelenti, hogy a nemzeti minimálbérek ebben az időszakban a medián- és átlagbéreknél nagyobb mértékben nőttek.

• Az adó- és juttatási rendszerek jelentős különbségeket eredményezhetnek a bruttó minimálbér mértéke és a tényleges hazavihető fizetés (a nettó minimálbér mértéke) között. 2024-ben a munkavállalói adó mértéke (beleértve a személyi jövedelemadót és a munkavállalói társadalombiztosítási járulékokat is) a belgiumi és észtországi körülbelül 5%-tól a romániai közel 40%-ig terjedt.

Az irányelv átültetése

• A rendelkezésre álló (rendelettervezetek) összehasonlító elemzése azt mutatja, hogy az irányelv átültetése nem vezetett jelentős változásokhoz a jogszabályban meghatározott minimálbérek meghatározására használt rendszerekben és módszerekben. A jogi kiigazítások általában csekélyek voltak, és kiegészítették a meglévő nemzeti gyakorlatokat.

• A jogszabályban meghatározott minimálbérekkel rendelkező országok többsége önálló kritériumként tartalmazza az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a)–d) pontjában felsorolt elemeket, és kiegészíti azokat a kritériumokat, amelyeket a nemzeti bérmeghatározó testületeknek a nemzeti jogszabályok szerint figyelembe kell venniük.

• Ami azokat az indikatív referenciaértékeket illeti, amelyeket a bérmeghatározóknak a jogszabályban meghatározott minimálbérek megfelelőségének értékeléséhez kell használniuk (az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése), a legtöbb ország az átlag- vagy mediánbéren alapuló konkrét százalékos arányokat tartalmazott a szabályozásában. Ezek az értékek némileg eltérhetnek az irányelvben szereplő példáktól, a lettországi átlagbérek 46%-ától a lengyelországi átlagbérek 55%-áig terjedhetnek (a törvénytervezet szerint). Egyes országok, például Írország, Hollandia és Románia rugalmasabb megközelítéseket fogadtak el, lehetővé téve, hogy az értékek idővel változzanak, vagy egy meghatározott tartományba essenek. Néhány tagállamban, például Horvátországban és Portugáliában a rendelettervezetek alapján még nem világos, hogy mely indikatív referenciaértékeket fogják használni. Mások eltérő indikatív értékekre hivatkoznak (például Szlovénia) vagy egyáltalán nem (például Luxemburg), konkrét aktualizálási mechanizmusaikra hivatkozva.

• Több ország az indikatív (célzott) értékeket azon kritériumok részévé tette, amelyeket a bérmeghatározóknak figyelembe kell venniük, míg mások kizárólag a jogszabályban meghatározott minimálbérek megfelelőségének értékelésével összefüggésben hivatkoznak rájuk, amint azt az irányelv felvázolja.

• A jogszabályban meghatározott minimálbérekkel rendelkező országok többsége nem változtatott lényegesen a szociális partnereknek a minimálbérek meghatározásába és aktualizálásába való bevonására vonatkozó formális megközelítésén, mivel ez már széles körben elterjedt gyakorlat. Néhányan azonban szabályozási finomításokat vezettek be e részvétel egyes szempontjainak tisztázása vagy megerősítése érdekében.

A minimálbért keresők és a lakhatás megengedhetősége

• A minimálbért kereső munkavállalók aránya tagállamonként eltérő: a portugáliai, szlovákiai és lengyelországi több mint 10%-tól a csehországi, belgiumi és hollandiai kevesebb mint 3%-ig terjed. Mindazonáltal a legtöbb tagállam emelkedő tendenciát mutat, ami összhangban van azzal a ténnyel, hogy a minimálbérek az elmúlt 15 évben gyorsabban nőttek, mint az átlagbérek és a mediánbérek.

• 2024-ben az EU-ban a lakhatási költségek gyorsabban emelkedtek, mint az általános infláció. Az Eurofound elemzése szerint, amely az Európai Unió jövedelmi és életkörülmény-statisztikájának (2023. évi EU-SILC) legfrissebb adatain alapul, aránytalanul érintette a minimálbérből élők, mivel a lakhatás a rendelkezésre álló jövedelmük nagyobb részét teszi ki (átlagosan 34,8 %, szemben a magasabb keresetűek 26,2 %-ával). Az egyedülálló felnőtt háztartások körében a minimálbérből élők is nagyobb valószínűséggel érzékelték a lakhatási költségeket súlyos tehernek (35,6%, szemben a 21,7%-kal).

• A minimálbért kereső fiatal (16–34 évesek, az oktatás elsődleges tevékenységét végző diákok kizárásra kerültek) sok országban lényegesen nagyobb valószínűséggel élnek szüleikkel (48,9%, szemben a 29,1%-kal). Ez arra utal, hogy a jelenlegi minimálbérszintek akadályozhatják a fiatal munkavállalók önálló életvitelét, megakadályozva őket abban, hogy elköltözzenek a családi otthonokból, és korlátozzák lakhatási mobilitásukat.

• Az EU minimálbér-irányelve a jogszabályban meghatározott minimálbérek meghatározásának fontos tényezőjévé válik, és az átültetés a legtöbb országban nagyrészt az ütemterv szerint halad. Azonban nem minden szempontot foglaltak bele (vagy kell belefoglalni) a nemzeti szabályozásokba. A nemzeti bérmeghatározók – köztük a szociális partnerek és a tanácsadó testületek – feladata lesz, hogy fenntartsák és a gyakorlatban végrehajtsák az irányelv szellemét.

• Mivel a minimálbérek az átlag- és mediánbérekhez viszonyítva emelkednek, számos országban egyre több munkavállaló keres a minimálszinthez közeli bért. Ez növeli a minimálbért keresők pénzügyi helyzetét javító kiegészítő politikák, például a lakáspolitikák, az adókedvezmények vagy a juttatások jelentőségét.

• A magas lakhatási költségek aránytalanul nagy hatással vannak a minimálbérre foglalkoztatottakra, korlátozzák mobilitásukat és általános életminőségüket, és potenciálisan korlátozzák gazdasági lehetőségeiket. A relatív lakhatási költségektől függően és a minimálbérek megfelelőségének értékelésekor a bérmeghatározók figyelembe vehetik a relatív lakhatási költségeket a következő években a minimálbérek megfelelőségének értékelésekor, különösen a kollektív tárgyalási folyamatok során.