Európa – egy világszínvonalú hely, ahol jó élni és dolgozni?
„Egy világszínvonalú hely, ahol jó élni és dolgozni.” Így jellemezte Juncker elnök Európát a szociális jogok európai pillére aláírásának ünnepélyes kihirdetésekor Göteborgban a múlt hónapban.
Mikor az egész Unió területéről összegyűlt állam- és kormányfők kötelezettséget vállaltak a 20 szociális alapelvből és jogból álló csomagra, a Bizottság vezetője kiemelte, hogy „Európa több mint egységes piac, több mint pénz... Az értékeinkről szól, és arról, hogyan akarunk élni.”
Szóval hogyan is élünk pontosan? A (még) 28 tagállam 510 millió európai polgára tényleg úgy gondolja, hogy az életkörülményei „világszínvonalúak”?
Természetesen sokan tényleg így gondolkodnak. De vannak olyanok is, akik továbbra is egyenlőtlenségeket tapasztalnak, kirekesztettnek vagy bizonytalannak érzik magukat, a tisztességes lakhatáshoz és munkához való hozzáférésük miatt aggódnak és nem biztosak a saját és gyermekük jövőjének alakulásában. Ez tükröződik a populista hangulatban bizonyos helyeken, amelyek úgy tűnik, elutasítják a rendszert, ami a közbeszédet nagyrészt negatív irányba hangolja.
A valóság azonban, ahogy általában, most is lényegesen bonyolultabb ennél.
Valójában az elmúlt néhány év általánosságban véve pozitív volt és „Európa vitorlái (valóban) újból szelet fogtak”. A legutóbbi európai életminőség-felmérés eredményei szerint az életminőség, a társadalom minősége és a közszolgáltatások minősége terén általános javulás tapasztalható. Sokaknak javult a helyzete, legalábbis a gazdasági válság mélypontjaihoz képest számítva. Egyes mutatók szerint visszaállt a válság előtti szint – amely részben az általános gazdasági fellendülést és növekedéshez való visszatérést tükrözi a tagállamokban.
Az optimizmus mértéke nőtt, és az élettel való elégedettségi és a boldogsági mutatók szintén viszonylag magasak maradtak a legtöbb uniós országban. Az életszínvonallal való elégedettség a tagállamok többségében emelkedett és többen jönnek ki a pénzükből, mint 2011-ben.
A nemzeti intézményekbe vetett bizalom általánosságban nőtt, és különösen a fiatalok körében jellemző, hogy egyre inkább megbíznak a többi emberben is. Szintén a pozitívabb válság utáni körülményeket jelzi, hogy a társadalmi és közösségi szervezetekben való elkötelezettség és részvétel kedvezően nőtt a tagállamokban, míg a társadalmi kirekesztettség érzete, mely a hanyatlásban gyakoribb volt, csökkent. Emellett a társadalomban az utóbbi öt évben a gazdagok és szegények, munkáltatók és munkavállalók, idősek és fiatalok, illetve a férfiak és nők közt tapasztalt feszültségek is csökkentek.
Ráadásul, az általános meggyőződéssel ellentétben, az emberek valójában manapság sokkal elégedettebbek a kritikus fontosságú közszolgáltatásokkal, például az egészségüggyel és a közlekedéssel, illetve egyes országokban a gyermekgondozási szolgáltatásokkal is.
Eddig úgy tűnik, hogy minden rendben.
Egyértelmű ugyanakkor, hogy továbbra is van hová fejlődni.
Míg egyes – különösen közép- és kelet-európai – országok továbbra is felzárkóznak, más helyeken lelassult a felfelé irányuló konvergencia és egyes területeken még nőtt is a szakadék. Az életszínvonallal való elégedettség például különösen Bulgáriában, Észtországban, Magyarországon, Írországban és Lengyelországban nőtt, míg Horvátországban, Cipruson, Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban csökkent. Emellett továbbra is hatalmas különbségek vannak a tagállamok között az egészségügyi és gondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok minősége területén.
Továbbá még mindig jelentős egyenlőtlenségek állnak fenn a különböző nemek, életkori csoportok és a különböző bevétellel rendelkező rétegek között.
A nők például valamivel elégedettebbek az életükkel, mint a férfiak, bár továbbra is több fizetetlen házimunkát és gondozási feladatot látnak el. E területen a nemek közti különbséget talán tovább mélyíti az idősek hosszú távú gondozásának növekvő igénye, amelynek körében a nők még mindig több feladatot végeznek, és amely az egyik fő oka a munka és a magánélet közötti egyensúllyal kapcsolatos nehézségeknek.
Az idősebb embereknek kevésbé jól megy a soruk, mint fiatalabb társaiknak, különösen egyes közép- és kelet-európai országokban, és az életkor egyértelműen hozzájárul az élettel való elégedettség szintjének csökkenéséhez Bulgáriában, Horvátországban, Máltán, Lengyelországban, Portugáliában, Romániában és Szlovéniában. Az uniós tagállamok kétharmadában a válaszadók több mint fele aggódik az időskori bevételeinek szintje miatt.
Tulajdonképpen azon fejlődés ellenére, hogy kevesebben számoltak be anyagi nehézségekről, mint öt évvel ezelőtt, 11 tagállamban több mint a lakosság fele továbbra is azt vallja, hogy nehezen jön ki a pénzből. Ahogy általában, a szegényebb rétegek szenvednek a legtöbbet és az eredmények szerint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők életminősége kisebb mértékben javult.
Sok európai kevésbé optimista a gyermekei, mint a saját jövője tekintetében. Ebben is vannak azonban különbségek; kevésbé optimisták a jövőbeli nemzedékek tekintetében Ausztriában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Szlovéniában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban, ugyanakkor Bulgáriában, Finnországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban az emberek úgy gondolják, hogy a gyermekeik kilátásai jobbak, mint a sajátjaik.
A bevándorlásról és az Unión belüli mozgásról szóló széleskörű és heves vita tekintetében fontos megjegyezni, hogy a különböző vallási és etnikai csoportok közt tapasztalt feszültségek egyes országokban – nevezetesen Bulgáriában, Észtországban, Dániában, Németországban, Máltán, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban – jelentősen megnőttek. Ez a helyzet annak ellenére fennáll, hogy a különböző társadalmi csoportok közt tapasztalt feszültségek általában csökkentek.
Ez az árnyalt kép rajzolódik ki uniós polgárok életéről, miközben a kormányok, helyi és regionális hatóságok, szociális partnerek és civil társadalom elkezdik végrehajtani a szociális jogok európai pillérét.
Az európai életminőség-felmérés fenti eredményei rávilágítanak, hogy elsődlegesen a leginkább szükséget szenvedő csoportokra kell összpontosítani: a tartósan munkanélküliekre – akiknél magasabb a szegénység, a társadalmi kirekesztettség és a mentális egészségügyi problémák kockázata – a foglalkoztatás aktív támogatása tekintetében; a nőkre – akik továbbra is nagyrészt maguk viszik a vállukon a háztartást és végzik a gondozási feladatokat – a nemek egyenlősége és a gyermekgondozási alapelvek tekintetében; a gondozás támogatására és a gondozási szolgáltatásokra a munka és a magánélet közötti egyensúlyhoz a teljes élet során való jog tekintetében; a szegényebb idősebb polgárokra a megfelelő idősköri bevételhez és nyugdíjhoz való jog tekintetében; valamint a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben mutatkozó különbségekre a megfizethető egészségügyi és szociális ellátáshoz való, megfelelő időben történő hozzáférés tekintetében.
Ez azonban csak néhány az alapvető kezdeményezések közül, melyekre szükség van ahhoz, hogy az európai polgárok mindennapi valóságát a pillér nagyra törő célkitűzéseihez közelítse. Ha ez valóban stratégiai jelentőségű pillanat Európa számára, akkor az ehhez hasonló eredményeket át kell ültetnünk a végrehajtás, az adatokat pedig a teljesítés területére, hogy valóban megtartsuk „az értékeinket és azt, ahogyan élni akarunk”.
