Az, hogy ki profitál az AI-ból, attól függ, hogyan irányítják azt

A mesterséges intelligencia (AI) körüli felhajtás és gyakran megosztott narratívák megnehezíthetik annak megértését, mi is történik valójában. Minden zaj közepette könnyű figyelmen kívül hagyni azokat az intézményeket és politikai döntéseket, amelyek befolyásolják, hogyan alakul ki a technológiai változások, és kik profitálnak belőle.

Egy nemrégiben megjelent Eurofound kutatás, az MI, algoritmikus menedzsment és a társadalom, munka és foglalkoztatás átalakulása – A fogalmakat vizsgálva, az intézményeket helyezi a kutatási keretrendszer középpontjába az MI megértéséhez, kiemelve, hogyan alakítják a gazdasági és társadalmi életet szervező szabályok és rendszerek, amelyek befolyásolják a technológiai változást.

Az MI körüli intézményi környezet maga is fejlődik. Ahogy az MI cégek egyre erősebb technológiákat fejlesztenek, döntéseket hoznak arról is, hogyan értékeljék ezeket a technológiákat, milyen kockázatok elfogadhatók, és mikor kell rendszereket telepíteni. Ugyanakkor a kormányok egyre aktívabban részt vesznek, igyekezve értékelni, korlátozni és alakítani a határvidéki MI fejlesztését és használatát.

A vállalatok és kormányok közötti kialakuló kapcsolat fontos kérdéseket vet fel arról, hogy ki alakítja az AI pályáját és milyen alapon. Az Anthropic és az amerikai kormány közötti legutóbbi fejlemények hasznos példát adnak.

Nemrég az Anthropic, a Claude mögött álló cég figyelmeztetett az AI önfejlesztésénekopens in new tab kockázataira, sőt, még azt is sugallta, hogy a határterületi AI fejlesztésének lassítania kellene. Nem sokkal később azonban kiadta eddigi legerősebb modelljét. És a történet itt nem ért véget. Néhány modellhez való hozzáférést később korlátozták egy amerikai kormányrendelet után állítólagos biztonsági aggályok miatt, miközben szélesebb viták merültek fel a fejlett MI használatának feltételeiről és garanciáiról.

Az Anthropic nem egyedül dönt arról, hogyan kell kezelni technológiája kockázatait. Az OpenAI például nemrégiben felfüggesztette egy kísérleti modell munkáját, miután a hírhedt OpenAI–Hugging Face incidensben fejlett autonóm hackelési képességeket mutatott be.

Ugyanakkor a kormányok egyre közvetlenebbül vesznek részt ezekben a döntésekben. 2026 júniusában a Trump-kormányzat végrehajtási rendeletet adott ki, amely keretrendszert hozott létre a fejlett MI modellek kormányzati értékeléséhez, beleértve azok kiberbiztonsági képességeit is.

Ezek a fejlemények bonyolítják meg a szabályozás és az innováció közötti megszokott ellentétet. Az MI vállalatok egyre inkább döntenek arról, milyen kockázatokat jelentenek technológiáik, valamint milyen feltételek alatt kell fejleszteni és alkalmazni őket, miközben a kormányok közvetlenebb szerepet keresnek ezeknek a döntéseknek az értékelésében és alakításában.

Ez ébresztőként szolgálhat az európai döntéshozók számára, hogy biztosítsák, hogy beleszóljanak az MI szabályozásába, ahelyett, hogy ezeket a döntéseket Európa irányításán kívüli vállalatokra és kormányokra bíznák.

Ahogy a technológiai fejlődés és a kormányzás közötti határok egyre inkább elmosódnak, meg kell határoznunk, ki alakítja az MI szabályait és prioritásait, ki irányítja a hozzáférést, és ki dönti el, hogyan használják azt. A történelem azt mutatja, hogy az intézményeknek fontos szerepük van abban, hogyan reagálnak a társadalmak a mélyreható technológiai változásokra.

Az Eurofound MI-kutatási megközelítése Carlota Perez közgazdász munkájára támaszkodik, amelyben a technológiai forradalmakat nemcsak innovációs hullámokként, hanem mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulásként kezeli. Idővel ezek új techno-gazdasági és társadalmi-intézményi paradigmákat hoznak létre. Ezek az átmenetek ritkán simasak vagy fájdalommentesek; hosszú távú sikerük attól függ, hogy az intézmények alkalmazkodni tudnak-e és megteremtsék a feltételeket az új technológiák elterjedéséhez a gazdaságban és a társadalomban.

Ha az MI fejlesztésének tempója példátlannak tűnik, a történelem még mindig segíthet megérteni a mai eseményeket, és emlékeztethet minket az intézmények döntő szerepére. Az Ipari Forradalom, amely Európában kezdődött, rendkívüli technológiai fejlődést, de mély társadalmi zavarokat is hozott. A gyors termelékenységi növekedés ellenére a korai iparosodás előnyei lassan értek el a hétköznapi munkavállalókhoz, a reálbérek évtizedeken át lemaradtak a termelékenység növekedése mögött.

A közös jólét nem pusztán az új gépekből származott; az akkor alakult ki, amikor a társadalmak felépítették azokat az intézményeket, amelyek a technológiai változásokat a társadalmi fejlődés felé irányítják. A munkaügyi törvények, az állami oktatási rendszerek, a társadalombiztosítás és a társadalmi párbeszéd nem az iparosodás ellenére születtek meg, hanem ennek köszönhetően. Az MI korszak hasonló erőfeszítést igényelhet. De mit kell elérni ennek az erőfeszítésnek?

Az intézmények szerepéről szóló vita talán a legfontosabb kérdést veti fel: ahogy az MI rendkívüli sebességgel fejlődik, képesek lesznek-e intézményeink a technológiai változást szélesebb társadalmi fejlődés felé irányítani?

Vagy talán először egy alapvetőbb kérdést kellene feltennünk: milyen társadalmat szeretnénk segíteni az AI számára, és milyen intézményekre van szükség ehhez a megvalósításhoz?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása azt jelenti, hogy kollektív döntéseket kell hozni, amelyeket nem hagyhatunk kizárólag technológiai cégekre vagy piaci erőkre. A tét aligha lehet nagyobb. Az MI következményei messze túlmutatnak magával a technológiával, érintve a biztonságot, a demokráciát, a társadalmi kohéziót és a munka jövőjét.

Ha az intézmények alakítják a technológiai pályákat, akkor a kihívás nem csupán az új technológiák szabályozása. Az a feladat, hogy az innovációt széles körben megosztott társadalmi célok felé irányítsák, és hogy a termelékenység növekedése jobb munkahelyeket és életkörülményeket eredményezzen.