Nemzeti minimálbérek az EU-ban: politikavezérelt növekedés, folyamatos konvergencia és a megbeszélt bérekhez való közelség

A 22 tagállam többsége, ahol nemzeti minimálbér van, jelentősen emelte az elmúlt évben (1. ábra). Ahogy az Eurofound közelgő éves minimálbér-áttekintése is bemutatja, a változási ütem 2025 januárja és 2026 januárja között volt a legnagyobb közép- és kelet-európai országokban: Szlovénia (16%); Bulgária, Szlovákia, Litvánia és Magyarország (11–12%); Horvátország és Csehország (kb. 8%); és Romániát 7%-kal (2026 júliusában elfogadva). A legtöbb nyugat-európai országban mérsékelten voltak az emelések: csak Németország, Görögország és Portugália emelkedett 5% felett.

Ezeknek a jelentéseket tett névleges díjak emelésének nagysága nagyjából hasonló volt az előző évévévével. Mivel az infláció 2026 elején, amikor ezek a emelések eldöntése született, az árszintek emelkedése nem játszott jelentős szerepet a minimálbéremelés döntéseiben. Ehelyett a Minimálbér-irányelv sok esetben vált kiemelkedő tényezőként: egyre több tagállam használja az irányelvben említett indikatív referenciaértékeket , hogy a fizetésemelést egy bizonyos névleges bérösszeghez kötsék (az átlag/medián bérek részesedésében). Ennek eredményeként a nemzeti minimálbérek vásárlóereje szinte minden országban javult 2025 januárja és 2026 januárja között, ismét főként a legtöbb közép- és kelet-európai országban (és Németországban), míg a növekedés kisebb mértékben volt a többi országban.

Ennek ellenére a 2026 márciusában a Hormuzi-szoros bezárása és más globális egyensúlyhiányok miatt kialakult árszinteket elért sokkok megváltoztatták ezt a képet. A legfrissebb inflációs adatok alapján 2026 májusában egy árnyaltabb kép tárulhat ki. Ez azt mutatja, hogy ezek az általános vásárlóerő-növekedések a minimálbér-keresők körében már különböző mértékben csökkentek az EU-országokban. Valójában több országban (Málta, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Lettország és Írország) regisztráltak vásárlóerő-csökkenést. Az inflációs szintek és a szakpolitikai intézkedések bizonytalansága továbbra is magas: Belgiumban már 2026 áprilisában aktiváltak automatikus indexelési mechanizmust, és még mindig kiderül, hogy vajon új politikai beavatkozások jelennek meg a nemzeti minimálbér inflációszintjének megfelelően igazítására a tagállamokban, ahogy az 2021 és 2024 közötti megélhetési válság idején történt.

Az idei fejlemények összhangban állnak a minimálbérek általános javulásával, amely az elmúlt évtized nagy részében folyamatosan zajlott. Ennek oka a fokozott politikai fókusz miatt a minimálbér-alapok a legtöbb országban átlag fölé emelkedtek.

A kormányok merészebb megközelítéseket alkalmaztak a minimálbér meghatározására, amit például a 2011-es Szlovénia, 2019-es spanyolországi és 2022-es Németország nagyon nagy emelései is bizonyítanak, miután 2015-ben bevezették a törvényes díjakat. Ez a minimálbér-meghatározás politikai hangvételének változása az EU 2022-es Minimálbér-irányelvének elfogadása támasztja alá.

Bár a minimálbér növekedése sok országban jelentős, ismét egyértelmű regionális megosztottság létezik: közép- és kelet-európai országok, amelyek jelentősen alacsonyabb szintekről indultak, jelentős felfelé irányuló konvergenciát tapasztaltak. 2016 és 2026 között a reálértékben több mint megduplázták a díjakat Romániában és Litvániában; Horvátországban, Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon jóval több mint 50%-kal nőttek, Szlovákiában, Szlovéniában és Csehországban pedig majdnem 50%-kal (2. ábra). Ez azt jelenti, hogy a kormányok által meghatározott névleges díjak az elmúlt évtizedben a legtöbb közép- és kelet-európai országban megduplázták vagy megháromszorozták.

A fejlődés általában szerényebb az idősebb tagállamokban, ahol a minimálbér növekedése reálértékben nagyrészt 10% alatt van, Írországban, Németországban és Görögországban pedig csak 20% fölött, Spanyolországban és Portugáliában pedig körülbelül 40%. Ennek ellenére jelentős, hogy a vásárlóerő növekedése minden országban történt, kivéve Franciaországot.

Bár a legtöbb közép- és kelet-európai országban a minimálbér ráta még mindig alacsonyabb a régebbi tagállamokétól, az elmúlt évtizedben tapasztalható növekedésük miatt a regionális különbségek jelentősen csökkentek. Ez jelentős változásokat hozott a tagállamok viszonylagos helyzetében, amikor a minimálbér szintje alapján rangsorolják őket. A 3. ábra az országokat a névleges kamatok szerint sorolja euróban. Litvánia 2016-ban a harmadik legalacsonyabb rátáról 2026-ban a kilencedik legmagasabb lett a 22 ország közül, míg Lengyelország is emelkedett, jelenleg pedig a 10. helyen áll. Németország a legmagasabb minimálbér tekintetében a hatodik helyről a harmadik helyre lépett. Ezzel szemben Görögország és Málta jelentősen visszaesett, és jelenleg a 14., illetve 15. helyet foglalja el a 22 nemzeti minimálbérrel rendelkező tagállam közül.

Az európai társadalmi modell alapvető alapköve, a szociális partnerek közötti kollektív alkudozás évtizedek óta alakítja a munkakörülményeket és béreket az EU-szerte. Azonban, ahogy fentebb tárgyaltuk, a nemzeti minimálbér egyre inkább fontos szerepet játszik a bérszintek meghatározásában. A 2008-as pénzügyi válságot követően szakszervezetek és más társadalmi szereplők kampányokat indítottak a jelentős nemzeti minimálbér-emelésért (pl. ETUC, dátum nélkül). A COVID-19-válság tovább felgyorsította ezt a tendenciát, és az EU nagyobb hangsúlyt fektetett a megfelelő minimálbér biztosítására, ami 2022-ben a Minimálbér-irányelv bevezetésével csúcsosodott ki. Ez a fejlemény részben az aggodalmokat tükrözi, hogy a hagyományos kollektív alkustruktúrák az elmúlt évtizedekben meggyengültek (Picot, 2023).

A nemzeti minimálbérszintek közelmúltbeli emelkedése miatt az elemzők figyelmeztettek, hogy ez alááshatja a szociális partnerek tárgyalási erejét, különösen az alacsony fizetésű munkavállalók hatékony bérszintje meghatározásában (Kahancová és Kirov, 2021). Természetesen a minimálbér és a kollektív tárgyalások közötti kölcsönhatás különböző formákban jelentkezhet, és több tényezőtől függ, beleértve a társadalmi partnerek részvételét a nemzeti minimálbérek meghatározásában (Grimshaw és Bosch, 2013; Grimshaw, Dingeldey és Schulten, 2021). Kritikus tényező azonban az, hogy a nemzeti minimálbér mennyire közelíti meg a kollektívan megegyezett bérszinteket.

Az Eurofound adatokat gyűjt az alacsony fizetésű szektorokban összeegyeztetett bérszintekről az EU tagállamaiban. Ezek az adatok empirikus benyomást kaphatnak arról, hogy a nemzeti minimálbérek mennyire közeledtek el a kollektívan elfogadott béralapokhoz ezekben az alacsony fizetésű szektorokban (lásd az Eurofound (2024 ) részleteiért a módszertan és az adatállomány mintájáról). A 4. ábra az adathalmazban a kollektívan elfogadott bérszintek éves átlagos növekedési ütemét mutatja az országos minimálbérek növekedéséhez viszonyítva. Ez megerősíti, hogy a nemzeti minimálbérek általában utolérődnek: 2016 és 2025 között minden évben a kollektívan megállapodozó béralapok aránya – amelyek éves növekedése elmaradt a nemzeti minimálbérétől – nagyobb volt, mint annak aránya, amelynek növekedése meghaladta azt. Ennek eredményeként a kollektívan megállapodó béralapok és az országos minimálbér közötti különbség 2015-ös 7,9%-ról 2025-re 3,6%-ra csökkent (a közvetítés medián távolságaként a névleges, havi bérkulcsok alapján).

Minél inkább utoléri az országos minimálbér a kollektívan elfogadott bérszinteket, annál nagyobb szerepet kap. Ez azt jelenti, hogy az alacsony bérű munkavállalók egyre inkább a nemzeti minimálbér-meghatározó intézményekre támaszkodnak a megfelelő bérvédelem érdekében, így potenciálisan politikai trendeknek vannak kitéve. Ezért kritikus, hogy a kollektív tárgyalásokat aktívan előmozdítsák azokban az országokban, ahol alacsony a fedezet: a Minimálbér-irányelv előírja, hogy olyan országokban, ahol a kollektív tárgyalások kevesebb mint 80%-a dolgozik, cselekvési terveket kell kidolgozniuk annak előmozdítására. Számos tagállam már közzétett ilyen terveket. Az itt bemutatott adatok és a nemzeti minimálbér-politika népszerűsége fényében elengedhetetlen, hogy a kollektív alkueszközöket továbbra is aktívan megerősítsék, és hogy az ezek előmozdítására irányuló nemzeti intézkedéseket hatékonyságuk szempontjából nyomon kövessék.

Az országos minimálbér ismét jelentősen nőtt a legtöbb tagállamban, ahol ilyen politikák voltak az elmúlt évben. Ráadásul ezek a névleges kamatozások vásárlóerőnövekedést eredményeztek a minimálbér-keresők körében szinte minden országban. Ezek a fejlemények hozzájárulnak az elmúlt évtizedben megfigyelt minimálbér-szintek jelentős előrelépéséhez, bár ez különösen a közép- és kelet-európai országokban történt. A gyorsan növekvő nemzeti minimálbér szintén befolyásolhatja a kollektív bértárgyalásokat, mivel sok alacsony bérű szektorban a bérszintek kevesebbet nőnek, mint az országos minimálbér. Ezen háttérben a kollektív tárgyalások megerősítése fontosabb, mint valaha, hogy támogassa a szociális partnereket a legalacsonyabb fizetésű munkavállalók munkakörülményeinek védelmében.

Kép © Rawpixel.com/Adobe Stock