Nemzeti minimálbérek az EU-ban: politikavezérelt növekedés, folyamatos konvergencia és a megbeszélt bérekhez való közelség

A 22 tagállam többsége, ahol nemzeti minimálbér van, jelentősen emelte ezt az elmúlt évben (1. ábra). Az Eurofound közelgő éves minimálbér-áttekintése szerint a változási ütem 2025 januárja és 2026 januárja között volt a legnagyobb közép- és kelet-európai országokban: Szlovénia (16%); Bulgária, Szlovákia, Litvánia és Magyarország (11–12%); Horvátország és Csehország (körülbelül 8%); valamint Románia 7%-kal (2026 júliusában fogadták el). A növekedések mérsékeltebbek voltak a legtöbb nyugat-európai országban: csak Németország, Görögország és Portugália emelkedett 5% felett.

Ezeknek a jelentéseknek a nemzeti jegyadó kamatozásainak nagysága nagyjából hasonló volt az előző évévéhez. Mivel az infláció 2026 elején, amikor ezeket az emeléseket eldöntötték, az árszintek emelkedése nem játszott jelentős szerepet a minimálbéremelési döntésekben. Ehelyett a Minimálbér-irányelv sok esetben hajtóerőként jelent meg: egyre több tagállam használja az irányelvben említett mutató referenciaértékeket , hogy a kamatokat egy bizonyos névleges bérek értékéhez kötsék (az átlag/medián bérek arányaként kifejezve). Ennek eredményeként a nemzeti minimálbérek vásárlóereje szinte minden országban javult 2025 januárja és 2026 januárja között, ismét főként a legtöbb közép- és kelet-európai országban (és Németországban), míg a növekedés kisebb mértékben volt a többi országban.

Ennek ellenére a Hormuzi-szoros bezárása és más globális egyensúlyhiányok miatt 2026 márciusában keletkezett árszint-sokkok megváltoztatták ezt a képet. A legfrissebb inflációs adatok alapján 2026 májusában árnyaltabb kép tárulhat ki. Ez azt mutatja, hogy ezek az általános vásárlóerő-növekedések a minimálbér-keresők körében már különböző mértékben csökkentek az EU-országokban. Valójában több országban (Málta, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Lettország és Írország) 2025 januárja és májusa között a vásárlóteljesítmény csökkenését regisztrálták. Az inflációs szintek és a politikai intézkedések bizonytalansága továbbra is magas: Belgiumban már 2026 áprilisában aktiváltak automatikus indexelési mechanizmust, és még kérdéses, hogy a tagállamokban megjelennek-e új politikai beavatkozások a nemzeti minimálbér inflációszintjének megfelelő igazítására, ahogy az 2021 és 2024 közötti megélhetési válság idején történt.

Az idei fejlemények összhangban állnak a minimálbér általános javulásával, amely az elmúlt évtized nagy részében folyamatosan zajlik. Ez annak köszönhető, hogy a politikai fókusz fokozott, és a minimálbér-alapok a legtöbb országban átlag feletti béreket emeltek.

A kormányok merészebb megközelítéseket alkalmaztak a minimálbér-meghatározásra, amit például a 2011-es Szlovénia, 2019-es spanyolországi és 2022-es Németország nagyon nagy emelései is bizonyítanak, miután 2015-ben bevezették a törvényes díjszabást. Ez a minimálbér-meghatározás politikai hangnemének változását az EU 2022-es minimálbér-irányelvének elfogadása is alátámasztja.

Bár a minimálbér növekedése sok országban jelentős, ismét egyértelmű regionális megosztottság létezik: Közép- és Kelet-Európa országai, amelyek jelentősen alacsonyabb szintekről indultak, jelentős felfelé konvergenciát tapasztaltak. 2016 és 2026 között a reálértéken a kamatok több mint megduplázták Romániában és Litvániában; Horvátországban, Bulgáriában, Lengyelországban és Magyarországon jóval több mint 50%-kal nőttek, Szlovákiában, Szlovéniában és Csehországban pedig majdnem 50%-kal (2. ábra). Ez azt jelenti, hogy a kormányok által meghatározott névleges díjak az elmúlt évtizedben a legtöbb közép- és kelet-európai országban megduplázták vagy megháromszorozták.

A fejlődés általában szerényebb az idősebb tagállamokban, ahol a minimálbér növekedése reálértéken nagyrészt 10% alatt volt, Írországban, Németországban és Görögországban csak 20% felett, Spanyolországban és Portugáliában pedig körülbelül 40%. Ennek ellenére jelentős, hogy a vásárlóerő növekedése minden országban történt, kivéve Franciaországot.

Bár a legtöbb közép- és kelet-európai országban a minimálbér ráta még mindig alacsonyabb a régebbi tagállamokétól, az elmúlt évtizedben tapasztalható figyelemre méltó növekedésük miatt a regionális különbségek jelentősen csökkentek. Ez jelentős változásokat eredményezett a tagállamok viszonylagos helyzetében, amikor a minimálbér szintje alapján rangsorolják őket. A 3. ábra az országokat a névleges euróban rangsorolja. Litvánia 2016-ban a harmadik legalacsonyabb rámáról 2026-ban a kilencedik legmagasabb lett a 22 ország közül, míg Lengyelország is emelkedett, jelenleg pedig a 10. helyen áll. Németország a legmagasabb minimálbér tekintetében a hatodik helyről a harmadik helyre lépett. Ezzel szemben Görögország és Málta jelentősen visszaesett, és jelenleg a 14., illetve 15. helyet foglalja el a 22 nemzeti minimálbérrel rendelkező tagállam közül.

Az európai társadalmi modell alapvető alapköve, a szociális partnerek közötti kollektív tárgyalás évtizedek óta alakítja a munkakörülményeket és béreket az EU-ban. Azonban, ahogy fentebb tárgyaltuk, a nemzeti minimálbérek egyre inkább fontos szerepet játszanak a bérszintek meghatározásában. A 2008-as pénzügyi válságot követően szakszervezetek és más társadalmi szereplők kampányokat indítottak a nemzeti minimálbér jelentősebb emelései érdekében (pl. ETUC, dátum nélkül). A COVID-19 válság tovább gyorsította ezt a trendet, és az EU nagyobb hangsúlyt fektetett a megfelelő minimálbér biztosítására, ami 2022-ben a Minimálbér-irányelv bevezetésével csúcsosodott ki. Ez a fejlemény részben azt tükrözi, hogy a hagyományos kollektív alkustruktúrák az elmúlt évtizedekben meggyengültek (Picot, 2023).

A nemzeti minimálbérszintek közelmúltbeli emelkedése arra késztette az elemzőket, hogy figyelmeztetnek arra, hogy ez alááshatja a szociális partnerek tárgyalási erejét, különösen az alacsony fizetésű munkavállalók hatékony bérszintje meghatározásában (Kahancová és Kirov, 2021). Természetesen a minimálbér és a kollektív tárgyalások közötti kölcsönhatás különböző formákban ölt, és több tényezőtől függ, beleértve a társadalmi partnerek részvételét a nemzeti minimálbérek meghatározásában (Grimshaw és Bosch, 2013; Grimshaw, Dingeldey és Schulten, 2021). Kritikus tényező azonban, hogy a nemzeti minimálbér mennyire közelíti meg a kollektívan elfogadott bérszinteket.

Az Eurofound adatokat gyűjt az EU-tagállamok alacsony bérű szektorainak kollektíven elfogadott bérszintjeiről . Ezek az adatok empirikus benyomást kaphatnak arról, hogy a nemzeti minimálbérek mennyire közeledtek a kollektívan elfogadott bérszintekhez ezekben az alacsony bérű szektorokban (lásd az Eurofound (2024 ) részleteiért a módszertanról és az adatkészlet mintájáról). A 4. ábra az adatbázisban a kollektívan elfogadott bérszintek átlagos éves növekedési ütemét mutatja a nemzeti minimálbérek növekedéséhez viszonyítva. Ez megerősíti, hogy a nemzeti minimálbérek általában utolérnek: 2016 és 2025 között minden évben a kollektívan megegyezett béralapok aránya – amelyek éves növekedése elmaradt a nemzeti minimálbérétől – nagyobb volt, mint annak aránya, amelynek növekedése meghaladta azt. Ennek eredményeként a kollektívan megállapodó béralapok és az országos minimálbér közötti különbség 2015-ös 7,9%-ról 2025-re 3,6%-ra csökkent (a közvetítés medián távolságaként a névleges, havi bérkulcsok alapján).

Minél inkább utoléri a nemzeti minimálbér a kollektívan elfogadott bérszinteket, annál nagyobb szerepet kap. Ez azt jelenti, hogy az alacsony bérű munkavállalók egyre inkább támaszkodnak a nemzeti minimálbér-meghatározó intézményekre a megfelelő bérvédelem érdekében, így politikai trendeknek lehetnek kitéve. Ezért kritikus, hogy a kollektív tárgyalásokat aktívan előmozdítsák azokban az országokban, ahol alacsony a lefedettség: a Minimálbér-irányelv előírja, hogy azokban az országokban, ahol a munkavállalók kevesebb mint 80%-a van lefedve a kollektív tárgyalásoknak, cselekvési terveket kell kidolgozni annak előmozdítására. Számos tagállam már közzétett ilyen terveket. Az itt bemutatott adatok és a nemzeti minimálbér-politika népszerűsége fényében kritikus, hogy a kollektív alkudozó intézményeket továbbra is aktívan megerősítsék, és hogy a nemzeti intézkedések hatékonyságát figyeljék a támogatásuk érdekében.

Az országos minimálbér ismét jelentősen nőtt a legtöbb tagállamban, ahol ilyen politikák érvényesek az elmúlt évben. Ráadásul ezek a nominális kamatozások vásárlóerőnövekedést eredményeztek a minimálbér-keresők körében szinte minden országban. Ezek a fejlemények hozzájárulnak az elmúlt évtizedben megfigyelt minimálbér-szintek jelentős előrelépéséhez, bár ez különösen a közép- és kelet-európai országokban volt így. A gyorsan növekvő nemzeti minimálbér a kollektív bértárgyalásokat is befolyásolhatja, mivel sok alacsony bérű szektorban a bérszintek kevesebbet nőnek, mint a nemzeti minimálbér. E háttérben a kollektív tárgyalások megerősítése minden eddiginél kritikusabb, hogy támogassa a szociális partnereket a legalacsonyabb fizetésű munkavállalók munkakörülményeinek védelmében.

Kép © Rawpixel.com/Adobe Stock